Az első rendőrségi tájékoztatással ellentétben mégsem mérgezte meg gyermekeit egy kecskeméti anya. Ő az eddigi adatok alapján öngyilkosságot kísérelt meg, az életveszélyen már túl van.
MNO hírek bejegyzései
Jól vannak mérgezés miatt kórházba szállított gyerekek
Jól van az a négy gyermek, akit mérgezés gyanújával szállítottak kórházba vasárnap Kecskeméten – mondta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense hétfőn.
Mérgezéstől lett rosszul anya és gyermekei
Valószínűleg mérgezéstől lett rosszul egy édesanya és négy gyermeke Kecskeméten. A Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz.
Csáki László nyerte az animációs fesztivál nagydíját
A díjak átadásával véget ért a 11. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, és az azzal egy időben rendezett 8. Nemzetközi Animációs Játékfilm Fesztivál szombaton Kecskeméten. A rendezvény nagydíját, és az azzal járó egymillió forintot Csáki László, a My name is Boffer Bings című film rendezője kapta.
Elaggott főváros, fiatalosabb vidék
Minden százezernél nagyobb lélekszámú nagyvárosban alacsonyabb a helyi tömegközlekedésben részt vevő járművek átlagéletkora, mint Budapesten – derül ki a Magyar Nemzet összeállításából. A fővárosban közlekednek a legnagyobb átlagéletkorú buszok (18,5 év), trolik (20 év) és villamosok (32 év). Vidéken Kecskemét buszparkja a legidősebb, átlagosan 16,2 éves, míg Debrecenben futnak a legfiatalabb járművek: a buszok négy-, a trolik pedig hatévesek. A villamospark Szegeden a legújabb, ott ezen járművek átlagéletkora 7,1 év.