Privacsek András bejegyzései

Tovább szenved a Loki – már 15 pont a címvédő hátránya

Az OTP Bank Liga 8. fordulójának utolsó mérkőzésén a Debrecen hazai környezetben csupán egy 0-0-s döntetlent ért el a kiesés ellen küzdő Kecskemét ellen. A Loki ugyan többet birtokolta a labdát, de az átütőerő ezúttal is hiányzott a címvédő játékából. Szakályék hangos füttyszó közepette vonultak le a végén a pályáról.

Doll a derbiről: Érzelem, klasszisok, taktika – ezt várják az edzők

Az OTP Bank Liga 8. fordulójának rangadóján az Újpest a Ferencvárost fogadja. Nebojsa Vignjevic, a hazaiak vezetőedzője szerint játékosait vissza kell fognia, hogy tiszta fejjel tudjanak pályára lépni. Thomas Doll úgy látja, amennyiben a labdarúgói tele lesznek érzelemmel, klasszisokként játszanak és a taktika is megfelelő lesz, nyerni fognak a Megyeri úton. A nap másik mérkőzésén a Debrecen a Kecskemétet fogadja. Kondás Elemér számára pozitívum, hogy a sérültek felépültek, ugyanakkor az elmúlt hetek eredménytelensége miatt a csapat nincs a legjobb állapotban. Bekő Balázs szerint ennél nehezebb meccs nem várhat rájuk, de nem feltartott kézzel utaznak a címvédőhöz.

Három 11-est és egy szabályos gólt nem adtak meg a bírók – Bede Ferenc elemzése

Bede Ferenc ezúttal is összegyűjtötte az OTP Bank Liga 7. fordulójának legtöbb visszhangot kiváltó bírói ítéleteit. Ezekből kiderül, hogy volt olyan mérkőzés, amelyen 10 másodpercen belül két 11-est nem adtak meg a bírók, de a Kecskeméttől is elvettek egy jogos büntetőt, míg a Ferencvárostól egy érvényes gólt.

A 93. percben verte a KTE-t a Diósgyőr

Az OTP Bank Liga 4. fordulójának utolsó mérkőzésén a Diósgyőr 2-1-re legyőzte a Kecskemétet és ezzel feljött a harmadik helyre. A KTE negyedik meccsét is elveszítette és természetesen az utolsó helyen áll.