Privacsek András bejegyzései

Böde-triplával nyert a Fradi Kecskeméten

Gera Zoltán 10 év után gólpasszal tért vissza az NB I-be, a Fradi pedig 3-1-s győzelemmel kezdte a bajnoki szezont Kecskeméten. A zöld-fehérek az első félidő közepén Böde Dániel találatával szereztek vezetést, majd a második játékrészben a 17 éves Kitl Miklós góljával egyenlítettek a hazaiak. Böde azonban a hajrában kétszer is betalált, így eldöntötte a meccset. Pavlovicot a végén kiállította Iványi második sárgával, az FTC tíz emberrel fejezte be a meccset.

Egy rossz sorozatot szakítana meg a Fradi – ezt várják az edzők

Vasárnap három mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 1. fordulója. Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője Kecskeméten feledtetné a gyenge EL-szereplést, míg Bekő Balázs úgy érzi, egy felfelé ívelő pályán vannak. Szivics Tomiszláv annak örül, hogy újra hazai pályán játszhatnak, Benczés Miklós pedig abban bízik, hogy az előző szezonhoz hasonlóan újra győzni tudnak Diósgyőrben. Csertői azért is örülne egy ETO-verésnek, mert az 3-4 meccsre is önbizalmat adna nekik, míg a tavalyi ezüstérmes a három pontért utazik Paksra.

A bajnokból és a kiesőből is erősítene a Kecskemét

A csakfoci.hu információi szerint a Kecskemét Debrecenből és Mezőkövesdről is igazolna. A KTE szeretné megszerezni Búrány Zoltánt, a kövesdiek középpályását, valamint Szatmári Csabát, a Loki fiatal védőjét.

“Nem simogatjuk egymást a tulajjal, hogy milyen fasza gyerek vagy” – Tilos passzolni Horváth Ferenccel

Mielőtt átvette az ETO irányítását, nem kérte ki Pintér Attila véleményét a csapatról, mert nem akarta, hogy megzavarják őt az információk. Modern edzőnek tartják, amibe az is belefér, hogy Kecskeméten hetente egyszer sört ittak és töpörtyűt ettek a játékosai az öltözőben. A meccsek utáni nyilatkozatait még soha nem próbálta el tükör előtt, de van olyan idézete, amire igazán büszke. A tévében a foci helyett az „Éjjel-nappal Budapest”-et nézi, este hét után pedig még Tarsoly Csaba sem zavarhatja. Imádná a 15 évvel ezelőtti önmagát, és biztos benne, hogy neki van Magyarországon a legjobb csapata. Tilos passzolni Horváth Ferenccel.