A Kecskemét 2-1-re győzött Újpesten a Ligakupa 5. fordulójában. Nézd meg a fővárosi lilák honlapjának összefoglalóját!
Szabó Miklós bejegyzései
Újpest: “Kitörő öröm volt a buszon, amikor összesorsoltak a Fradival” – megmentenék a szezont
Lázár Bence, az Újpest játékosa szerint a csapat kitörő örömmel fogadta a Kecskemétről hazafelé tartó buszon, hogy a Ferencváros lesz az ellenfél a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A csatár hozzátette, előre érezték, hogy ez lesz, így nem lepődtek meg túlságosan. A futballista amondó, így meg lehet menteni a gyenge őszi szezonjukat, a cél pedig az, hogy olyan eredményt érjenek el a Puskás-stadionban, ami után akár 15-20 ezren is kimennek a hazai visszavágóra.
Videó: Korai öngóljára felelt a Kecskemét az Újpest ellen
A Kecskemét 1-1-es döntetlent játszott hazai pályán az Újpest ellen az OTP Bank Liga 14. fordulójában. Vukasovic korai öngólját Balázs egyenlítette ki, a lilák majdnem egy teljes félidőn át tíz emberrel futballoztak Vasiljevic kiállítása miatt. Nézd meg a két találatot az MLSZ TV videóján!
Moniz: “Drámai volt a védekezésünk” – Artner Guzmicsot és Devecserit is dicsérte
Ricardo Moniz, a Ferencváros szakvezetője szerint tudták, hogy halálos, ha egy csapat hátrányba kerül a Haladás ellen, és ez most sem volt másként. A holland azt is megjegyezte, egyes helyzetekben drámai volt az FTC védekezése. Artner Tamás családjának és a szurkolóknak is köszönetet mondott, és azt is megemlítette, nincsen jobb középső védő a hazai mezőnyben, mint Guzmics Richárd és Devecseri Szilárd. Nebojsa Vignjevic, az Újpest szakvezetője elismerte, a kiállítás után már leginkább az ikszre mentek Kecskeméten, a Bekő Balázst helyettesítő Visinka Ede pedig azt mondta, gyakorolni fogják az emberelőnyös helyzeteket.
Gyors öngóllal indult az Újpest meccse – iksz Kecskeméten
A Kecskemét és az Újpest 1-1-es döntetlent játszott egymással a Széktói-stadionban az OTP Bank Liga 14. fordulójának záró mérkőzésén. A találkozón a végeredmény már a 9. percre kialakult, Marko Vukasovic öngóljára Balázs Zsolt felelt. A fővárosiak gyakorlatilag a komplett második félidőt emberhátrányban küzdötték végig Dusan Vasiljevic kiállítása miatt.