kecskemét címkéhez tartozó bejegyzések

Ingyenes Belépés a digitalizált munka világába Tanfolyam

Belépés a digitalizált munka világába tanfolyam indul Bács-Kiskun megyében!

Belépés a digitalizált munka világába - Baja - Jánoshalma - Kecskemét - Kiskőrös - Kiskunhalas - Kunszentmiklós - felnottkepzes.hu - Felnőttképzés - IOSZIA

A képzés célja: a résztvevők előzetes tudásának éskompetenciáinak felmérése alapján, a közfoglalkoztatásban állók képességeinek és készségeinek fejlesztése annak érdekében, hogy képesek legyenek a nyílt munkaerőpiac digitalizált munkaköreiben a foglalkoztatónál megvalósuló betanító képzést követően dolgozni.

Belépés a digitalizált munka világába képzés Felnőttképzési engedélye: E-000526/2014/D038

A képzés során megszerezhető kompetenciák:

– Képesek legyenek az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni.

– Képesek legyenek az interneten gyűjtött információkat feldolgozni, azokat konkrét problémák megoldására felhasználni.

-Képesek legyenek az elektronikus levelezés lehetőségeinek alkalmazására. Felismerve az elektronikus levelezés veszélyhelyzeteit (levélszemét, e-mailes csalás, stb.) képesek legyenek azokat egyszerű módon elhárítani.

– A képzés során használt eszközeiket képesek legyenek hanghívásra és szöveges üzenetküldésre is használni.

-Képesek legyenek közösségi portálok önálló használatára (regisztráció, bejelentkezés, információkeresés, megosztás, egyszerű adatvédelem).

-Képesek legyenek önálló ügyintézésre az interneten keresztül.
A résztvevők megismerik az állampolgárok tájékoztatására, informálására szolgáló közigazgatási internetes portálokat (magyarorszag.hu, kormany.hu), a portálokon lévő információkat.

-Az ügyfélkapu (továbbiakban: ÜK) alapvető elérhető funkcióinak, céljának, lehetőségeinek, korlátainak megismerése, önállóan egy elektronikus közigazgatási ügyintézés (amennyiben a résztvevőnek nincs ÜK regisztrációja, akkor az ÜK regisztrációs folyamat elvégzése).

A Belépés a digitalizált munka világába képzés megkezdésének feltételei:

  • Iskolai előképzettség: nem igényel befejezett iskolai végzettséget
  • Bemeneti kompetenciák: alapvető írás és olvasási készség
  • Szakmai előképzettség: nem szükséges
  • Előírt gyakorlat: nem szükséges
  • Egészségügyi alkalmassági követelmények: nem szükséges
  • Pályaalkalmassági: nem szükséges

A szakmai végzettség megszerzését igazoló dokumentum/Tanúsítvány kiadásának feltételei:

  • Aktív részvétel az egyéni és csoportos feladatmegoldások során.
  • Jelenlét a kontaktórákon (a megengedett hiányzások figyelembe vételével).

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Belépés a digitalizált munka világába

Képzés megnevezése: Belépés a digitalizált munka világába
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/D038
Képzés helyszínei: Baja, Jánoshalma, Kecskemét, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kunszentmiklós
Óraszám: 160 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
40 elméleti; 120 gyakorlati óra

A szakképesítés rövid leírása:

A résztvevők előzetes tudásának és kompetenciáinak felmérése alapján, a közfoglalkoztatásban állók képességeinek és készségeinek fejlesztése annak érdekében, hogy képesek legyenek a nyílt munkaerőpiac digitalizált munkaköreiben a foglalkoztatónál megvalósuló betanító képzést követően dolgozni..

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • Képesek legyenek az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni.
  • Képesek legyenek az interneten gyűjtött információkat feldolgozni, azokat konkrét problémák megoldására felhasználni.
  • Képesek legyenek az elektronikus levelezés lehetőségeinek alkalmazására. Felismerve az elektronikus levelezés veszélyhelyzeteit (levélszemét, e-mailes csalás, stb.) képesek legyenek azokat egyszerű módon elhárítani.
  • A képzés során használt eszközeiket képesek legyenek hanghívásra és szöveges üzenetküldésre is használni.
  • Képesek legyenek közösségi portálok önálló használatára (regisztráció, bejelentkezés, információkeresés, megosztás, egyszerű adatvédelem).
  • Képesek legyenek önálló ügyintézésre az interneten keresztül.
  • A résztvevők megismerik az állampolgárok tájékoztatására, informálására szolgáló közigazgatási internetes portálokat (magyarorszag.hu, kormany.hu), a portálokon lévő információkat.
  • Az ügyfélkapu (továbbiakban: ÜK) alapvető elérhető funkcióinak, céljának, lehetőségeinek, korlátainak megismerése, önállóan egy elektronikus közigazgatási ügyintézés (amennyiben a résztvevőnek nincs ÜK regisztrációja, akkor az ÜK regisztrációs folyamat elvégzése).

A képzés modulja:

Belépés a digitalizált munka világába

Bemeneti feltételek:

Egyéb: Alapvető írás és olvasási készségek, melyet a jelentkező a felvételi eljárás során (szerződés kitöltése, szóbeli kommunikáció stb.) igazol.

A résztvevők kiválasztásának a módja:

Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Képző elérhetőségei:

E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Ingyenes Alapkompetencia fejlesztés Tanfolyam

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam indul Bács-Kiskun megyében!

Alapkompetencia fejlesztés - Baja - Kecskemét - Kiskunhalas - felnottkepzes.hu - Felnőttképzés - IOSZIA

Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés
Képzés helyszínei: Baja, Kecskemét, Kiskunhalas
Óraszám: 400 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/D001

A kompetencia azon elvárható ismeretek, képességek, magatartási és viselkedésjegyek összessége, amely által a személyiség képes lesz egy adott feladat eredményes teljesítésére. A képzés célja azoknak az elemi ismereteknek, készségeknek és szociális kompetenciáknak az elsajátíttatása/begyakoroltatása, melyek elengedhetetlenek a sikeres munkaerő-piaci reintegrációhoz, valamint alapfeltételei a szakképzésbe való bekapcsolódásnak. A képzés azoknak szól, ( a leghátrányosabb helyzetű munkavállalóknak), akik egyáltalán nem, vagy csak részben rendelkeznek az általános iskola elvégzéséhez szükséges alapkompetenciákkal és – készségekkel.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam – Jelentkezés feltétele:
−Befejezett iskolai végzettséget nem igényel

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam célja:
Azoknak az általános iskolában megszerezhető ismereteknek, készségeknek, kompetenciáknak az elsajátíttatása, melyek elengedhetetlenek a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz. Beszédkészség, szóbeli szövegek megértése, alkotása, értelmezése. Olvasás, és írott szöveg megértése, írás és szövegalkotás, a tanulási képesség fejlesztése.

Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam szakmai követelménymoduljai:
Alapkompetenciák fejlesztése

Az Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam szakmai követelménymoduljaihoz kapcsolódó modulzáró vizsga akkor eredményes, ha a modulhoz előírt feladat végrehajtása legalább 51%-osra értékelhető.

Az Alapkompetencia fejlesztés tanfolyamon az elméleti és a gyakorlati képzési helyszínt is biztosítjuk, melyek jó pozíciójuknak köszönhetően vidékről is könnyen megközelíthetők, infrastrukturális eszközökkel vannak felszerelve az érvényben lévő jogszabályi feltételek szerint, ezáltal is segítve a tanfolyamon a képzésben résztvevőket a modulzárók teljesítéséhez, és a sikeres vizsga megszerzéséhez. Kiváló oktatókkal, tanárokkal, szakemberekkel dolgozunk, akik lelkiismeretesen készítik fel a záróvizsgára, illetve a tudás elsajátítása mellett együttesen segítik és támogatják Önt. Az Alapkompetencia fejlesztés tanfolyam résztvevői kedvezményes áron juthatnak hozzá a képzéshez szükséges tananyagokhoz, ezért nem kell több tízezer forintot költeni gyorsan elavuló jegyzetekre, tankönyvekre. Tananyagaink segítségével még inkább arra törekszünk, hogy a képzésben résztvevőknek minden eszközt és feltételt biztosítsunk a sikeres tanuláshoz és vizsgákhoz.

Megszokott környezetben vizsgázhat, vizsgafelkészítőkön vehet részt.

Ha kérdése van, intézményünk kollégái rendelkezésére állnak minden hétköznap 8:00-16:30-ig. Elérhetők az alábbi telefonszámon: 06-37-301-649. OKJ képzésekkel, OKJ tanfolyamokkal, Német és Angol nyelvtanfolyamokkal, Nyelvvizsgával kapcsolatosan, minden nap 0-24 óráig kérhet írásos tájékoztatót az alábbi e-mail címen: kepzes@ioszia.hu

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Alapkompetencia fejlesztés

Képzés megnevezése: Alapkompetencia fejlesztés
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/D001
Képzés helyszínei: Baja, Kecskemét, Kiskunhalas
Óraszám: 400 óra
Elméleti óraszáma: 400

A szakképesítés rövid leírása:

A képzési célja azoknak az ismereteknek, készségeknek, kompetenciáknak az elsajátítása, melyek elengedhetetlenek a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • Képesek legyenek az interneten tájékozódni, könnyen hozzáférhető információkat megszerezni.
  • A megfelelő tanulástechnikai mód kiválasztása és hatékony alkalmazása
  • A különböző műfajú olvasott anyag lényegének, illetve önálló gondolatoknak a megfogalmazása szóban és írásban.
  • A nyelvtani és mondatszerkesztési szabályok helyes alkalmazása.
  • A mindennapi élethez kapcsolódó számítási műveletek önálló elvégzése, ezáltal a szakmai zámítások megalapozása.
  • A matematikai gondolkodás területeinek felhasználása, mellyel emelkedik a gondolkodás általános kultúrája, ez formálja, gazdagítja az egész személyiséget.
  • Személyes kompetenciák:
  • Megbízhatóság
  • Felelősségtudat
  • Precizitás
  • Társas kompetenciák:
  • Kapcsolatteremtő készség
  • Kapcsolatfenntartó készség
  • Segítőkészség
  • Motiválhatóság
  • Módszerkompetenciák:
  • Áttekintő képesség
  • Rendszerező képesség
  • Problémamegoldás, hibaelhárítás
  • Okok feltárása
  • Helyzetfelismerés
  • Általános tanulóképesség

A képzés modulja:

Alapkompetencia fejlesztése

Bemeneti feltételek:

Egyéb: Alapvető írás és olvasási készségek, melyet a jelentkező a felvételi eljárás során (szerződés kitöltése, szóbeli kommunikáció stb.) igazol.

A résztvevők kiválasztásának a módja:

Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Képző elérhetőségei:

E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Ingyenes Tisztítás-technológiai szakmunkás Tanfolyam

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam indul Bács-Kiskun megyében!

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ - Kecskemét - felnottkepzes.hu - Felnőttképzés - IOSZIA

Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 580 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamunkon megtanulhat mindent a dokumentált, bizalmi és integrált szolgáltatásról, amely során egy előre meghatározott területen, az oda nem való és ott egészségügyi (A), közérzeti  (B), fizikai-biztonsági/baleseti vagy környezetvédelmi (C), vagy funkcionális (D) kockázatot jelentő anyagokat  eltávolítja, vagy tart távol, tervezett időben és szakszerű módszerekkel.
A szakképesítéssel betölthető munkakörök: Gyermekintézmény-takarító, Irodatakarító, Kórháztakarító, Lakóépület-takarító, Medencetakarító, Szállodatakarító, Autóápoló,, Autókozmetikus, Autómosó, Buszmosó, Gépkocsimosó, Hajómosó, belső takarító, Kamionmosó,, Kocsimosó, Kocsitakarító, Konténermosó, Repülőgép-takarító, Troli mosó, Vasútikocsi-takarító, Ablaktisztító, Tartálytisztító, olajtartályok tisztítása, Üzemi takarító, Zsomptakarító
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A072) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 853 03
Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmasság: szükségesek

Képzési Modulok listája:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
– 11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
– 11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlati, írásbeli, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Tisztítás-technológiai szakmunkás

Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A072
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 580 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
 202 elméleti; 378 gyakorlati óra

A szakképesítés rövid leírása:

A Tisztítás-technológiai szakmunkás formailag és tartalmilag értékelhető, dokumentált, bizalmi és lehetőség szerint a megbízó főtevékenységébe illesztett komplex szolgáltatást végez, mely során meghatározott területen, az oda nem való és ott különböző kockázatokat jelentő anyagokat távolítja el, vagy tartja távol szakszerű módszerekkel és tervezett időben.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • betartani és betartani a munkahelyekkel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
  • betartani és betartatni a munkavégzés tárgyi, személyi és szervezési feltételeivel kapcsolatos munkavédelmi követelményeket
  • megismerni és betartani a rá vonatkozó általános és helyi előírásokat
  • alkalmazni a munkaköréhez tartozó szakmai irányelveket
  • tisztázni a körülményeket és a feladatot, illetve dönteni a megvalósítási megoldásairól
  • a megfelelő eljárást, technológiát és az ezekhez szükséges eszközrendszert megválasztani
  • előkészíteni az eszközrendszert, és előkészülni a munkavégzésre
  • eltávolítani a különböző felületekről a nem tapadó- és a tapadó szennyeződéseket
  • fertőtleníteni a felületeket
  • elvégezni a gépek és eszközök felhasználói szintű karbantartását
  • lezárni a feladatok teljesítését és átadni a kész területet
  • tervezni, szervezni a saját feladatait
  • dokumentáltan átadni a kész területet

A képzés moduljai:

11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.

11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.

11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek

Bemeneti feltételek:

Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség

Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában.

Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükséges

Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése

A résztvevők kiválasztásának a módja:

írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat, foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Képző elérhetőségei:

E-mail nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Ingyenes Épület- és szerkezetlakatos Tanfolyam

Épület- és szerkezetlakatos OKJ tanfolyam indul Bács-Kiskun megyében!

Épület- és szerkezetlakatos OKJ - Kecskemét - felnottkepzes.hu - Felnőttképzés - IOSZIA

Képzés megnevezése: Épület- ésszerkezetlakatos
OKJ azonosító:34 582 03
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 1080 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A113

Az Épület- és szerkezetlakatos képesítés rövid leírása:
Vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését végzi.

Az Épület- és szerkezetlakatos szakképesítéssel rendelkező képes:

  • a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó elő írásokat betartani és betarttatni
  • alakítani a munkadarabot kézi és gépi forgácsoló alapeljárásokkal
  • alapszerelési műveleteket végezni, oldható és nem oldható kötéseket készíteni
  • általános minőségű hegesztett kötést készíteni gázhegesztéssel, bevont elektródás kézi ívhegesztéssel, fogyóelektródás védőgázas (MIG/MAG) ívhegesztéssel, argon védőgázas  volfrámelektródás ívhegesztéssel
  • egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat és műszaki rajzokat készíteni, olvasni, értelmezni
  • elkészíteni, vagy megrendelni a célszerszámokat, összeállító sablonokat a bonyolult speciális
  • épületlakatos munkához
  • előkészíteni a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket
  • elvégezni a szakirányú garanciális épületlakatos-ipari ellenőrzéseket, javításokat
  • gépipari alapméréseket, alak- és helyzetpontossági méréseket végezni
  • képlékenyalakítást végezni a speciális épületlakatos munkadarabokon kézi, illetve kisgépes eljárásokkal
  • kiválasztani, ellenőrizni és karbantartani az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket
  • korrózió elleni általános bevonatot és felületvédelmet készíteni, a korrózióra hajlamos épület- és szerkezetlakatos fémszerkezeteken
  • lemezeket megmunkálni, összeállítani és hegeszteni
  • magasban végzett szerelési folyamatokat értelmezni, végezni
  • oldható és nem oldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket készíteni, bontani, javítani és cserélni
  • zárat, biztonságtechnikai eszközöket cserélni, szerelni, ellenőrizni

Épület- és szerkezetlakatos Képzési moduljai:

  • 11497-12 Foglalkoztatás I.
  • 11499-12 Foglalkoztatás II.
  • 11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság
  • 10163-12 Gépészeti munkabiztonság és környezetvédelem
  • 10162-12 Gépészeti alapozó feladatok
  • 10166-12 Gépészeti kötési feladatok
  • 10165-12 Épületlakatos feladatok
  • 10167-12 Magasban végzett lakatos feladatok
  • 10168-12 Szerkezetlakatos feladatok

Bemeneti feltételek:

  • A képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában,
  • valamint foglalkozás egészségügyi alkalmassági megléte
  • betöltött 16. életév és a tankötelezettség teljesítése

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Épület- és szerkezetlakatos

Képzés megnevezése: Épület és szerkezetlakatos
OKJ azonosító: 34 582 03
Nyilvántartási szám: E-000526/2014/A113
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 1080 óra
Elmélet és gyakorlat óraszáma:
352 elméleti; 728 gyakorlati óra

A szakképesítés rövid leírása:

Vasból, acélból és egyéb fémes anyagból készült lemezeket, idomokat, csöveket, vázakat és tartószerkezeteket munkál meg. Épületek és más építmények szerkezeti fémvázainak összeszerelését, felállítását és szétszerelését végzi.

A szakképesítéssel rendelkező képes:

  • a munka-, baleset-, tűz- és környezetvédelmi jogszabályokat, előírásokat, valamint a szakmára, és egyéb szerelési-javítási technológiára vonatkozó előírásokat betartani és betarttatni
  • alakítani a munkadarabot kézi és gépi forgácsoló alapeljárásokkal – alapszerelési műveleteket végezni, oldható és nemoldható kötéseket készíteni
  • általános minőségű hegesztett kötést készíteni gázhegesztéssel, bevontelektródás kézi ívhegesztéssel, fogyóelektródás védőgázas (MIG/MAG) ívhegesztéssel, argon védőgázas volfrámelektródás ívhegesztéssel
  • egyszerű alkatrészről szabadkézi vázlatrajzokat és műszaki rajzokat készíteni, olvasni, értelmezni – elkészíteni, vagy megrendelni a célszerszámokat, összeállító sablonokat a bonyolult speciális épületlakatos munkához
  • előkészíteni a munkafeladat végrehajtását, az ahhoz szükséges anyagokat, segédanyagokat, előre gyártott elemeket, gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, felfogó- és befogóeszközöket, védőfelszereléseket
  • elvégezni a szakirányú garanciális épületlakatos-ipari ellenőrzéseket, javításokat
  • gépipari alapméréseket, alak- és helyzetpontossági méréseket végezni
  • képlékenyalakítást végezni a speciális épületlakatos munkadarabokon kézi, illetve kisgépes eljárásokkal
  • kiválasztani, ellenőrizni és karbantartani az általános kézi és kisgépes fémalakító műveletekhez használatos gépeket, szerszámokat, mérőeszközöket, védőfelszereléseket
  • korrózió elleni általános bevonatot és felületvédelmet készíteni, a korrózióra hajlamos épület- és szerkezetlakatos fémszerkezeteken
  • lemezeket megmunkálni, összeállítani és hegeszteni
  • magasban végzett szerelési folyamatokat értelmezni, végezni
  • oldható és nemoldható kötéseket és helyzetbiztosító elemeket készíteni, bontani, javítani és cserélni
  • zárat, biztonságtechnikai eszközöket cserélni, szerelni, ellenőrizni

A képzés moduljai:

11497-12 Foglalkoztatás I.

11499-12 Foglalkoztatás II.

11500-12 Munkahelyi egészség és biztonság

10163-12 Gépészeti munkabiztonság és
környezetvédelem

10162-12 Gépészeti alapozó feladatok

10166-12 Gépészeti kötési feladatok

10165-12 Épületlakatos feladatok

10167-12 Magasban végzett lakatos feladatok

10168-12 Szerkezetlakatos feladatok

Bemeneti feltételek:

Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség vagy iskolai előképzettség hiányában

Bemeneti kompetenciák iskolai előképzettség hiányában: igen/nem: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében a Gépészet szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában

Egészségügyi alkalmassági követelmények: szükséges

Életkor: Betöltött 16. életév és tankötelezettség teljesítése

A résztvevők kiválasztásának a módja:

Írásbeli és szóbeli szakmai alkalmassági vizsgálat; foglalkozás egészségügyi alkalmassági vizsgálat.

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön a lakóhelye szerinti területileg illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Képző elérhetőségei:

E-mail: nikolett.h@ioszia.hu, WEB: www.felnottkepzes.hu, Telefon: +36 (30) 586-32-29

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam.

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam indul Kecskeméten

Tisztítás-technológiai szakmunkás - Kecskemét - IOSZIA felnőttképzés

Képzés megnevezése: Tisztítás-technológiai szakmunkás
OKJ azonosító: 32 853 03
Képzés helyszíne: Kecskemét
Óraszám: 540 óra
Engedélyszám: E-000526/2014/A072

Önnek indítja ismételten az új évben is az „IOSZIA” Felnőttképző Intézmény a Tisztítás-technológiai szakmunkás szakképesítés OKJ Képzést, a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítést biztosító tanfolyamot. Képzésünk az ország bármely pontján, kedvezőbb, költséghatékony megoldás lehet az általunk szervezett helyen, lakóhelyéhez legközelebb. Tisztítás-technológiai szakmunkás tanfolyamunkon megtanulhat mindent a dokumentált, bizalmi és integrált szolgáltatásról, amely során egy előre meghatározott területen, az oda nem való és ott egészségügyi (A), közérzeti  (B), fizikai-biztonsági/baleseti vagy környezetvédelmi (C), vagy funkcionális (D) kockázatot jelentő anyagokat  eltávolítja, vagy tart távol, tervezett időben és szakszerű módszerekkel.
A szakképesítéssel betölthető munkakörök: Gyermekintézmény-takarító, Irodatakarító, Kórháztakarító, Lakóépület-takarító, Medencetakarító, Szállodatakarító, Autóápoló,, Autókozmetikus, Autómosó, Buszmosó,, Gépkocsimosó, Hajómosó, belső takarító, Kamionmosó,, Kocsimosó, Kocsitakarító, Konténermosó, Repülőgép-takarító, Troli mosó, Vasútikocsi-takarító, Ablaktisztító, Tartálytisztító, olajtartályok tisztítása, Üzemi takarító, Zsomptakarító
Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ tanfolyam, Felnőttképzési engedély (E-000526/2014/A072) alapján folytatott képzés azonosító száma: 32 853 03
Az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportban a szakképesítés szintje: alsó középfokú szakképesítés

A képzés megkezdésének feltételei:

– Iskolai előképzettség: alapfokú iskolai végzettség, vagy iskolai előképzettség hiányában
– Bemeneti kompetenciák: a képzés megkezdhető a 29/2016. (VIII. 26.) NGM rendelettel módosított 27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet 3. számú mellékletében az Egyéb szolgáltatások szakmacsoportra meghatározott kompetenciák birtokában
– Egészségügyi alkalmasság: szükségesek

Elmélet/gyakorlat aránya: 30%-elmélet, 70%-gyakorlat
Iskolarendszeren kívüli szakképzésben a maximális óraszám: 540 óra

Képzési Modulok listája:

– 11846-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák I.
– 11848-16 Tisztítás-technológiai eljárások és technológiák II.
– 11847-16 Önjáró felülettisztító (vezetőüléses) gépkezelői ismeretek

A szakmai vizsgára bocsátás feltétele: valamennyi modulból a modulzáró vizsga eredményes letétele.
A komplex szakmai vizsga vizsgatevékenységei: gyakorlati, írásbeli, szóbeli
A képzés eredményességét, a munkavállalás-munkahelykeresés sikerét, vagy a betöltött állásban való eredményesebb munkát szolgáló felnőttképzéshez kapcsolódó szolgáltatásunk: Előzetes tudásszint-mérés, Hatékonyság növelés, Munkavállalás elősegítése

Mind egyéni, mind céges-csoportos megrendeléseket is várunk és fogadunk!

Tisztítás-technológiai szakmunkás OKJ Képzés

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődjön az illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályán!

Jelentkezz!

Üdvözlettel:
“IOSZIA” Duális Szakképzési és Felnőttképzési Intézmény.
FELNŐTTKÉPZÉS