Rendkívüli ülést tartott csütörtökön Miskolc új képviselő-testülete. Kiss János alpolgármester napirend előtt, szólt a város gazdasági helyzetéről, kiemelve, mára Miskolc – Győrt és Kecskemétet nem számítva – minden vidéki várossal szemben lépéselőnybe került. A közrendet és a közbiztonságot érintő beszámoló tárgyalása során elhangzott: a fészekrakó-ügyben alapvetően jól haladnak. A nyomortelep-felszámolási programban nem fognak hátrálni, mert csak előrelépve van megoldás.
Kecskemét fórum címkéhez tartozó bejegyzések
Ligakupa: továbbjutott a DVSC és a hat gólt kapó Csaba is
Továbbment az MTK és a DVSC, meglepte a KTE-t a Szeged
Jövőre sem lesz repülőnap Kecskeméten
Jövőre megszaporodnak a Magyar Légierő feladatai, ezért ismét nem rendeznek repülőnapot Kecskeméten. A több százezer embert vonzó eseményt legutóbb 2013-ban rendezték meg, amelynek apropója akkor a légierő fennállásának 75. évfordulója volt.
Videoton: a videón nem azt látták Nikolicstól, amit élőben
Jó ajánlólevelet kapott az AEK Athén Nikolics Nemanjáról, de Branko Milovanovics sportigazgató a Videoton Kecskemét ellen 0–0-ra végződő bajnokija után azt mondta a görög másodosztályú klubhoz közel álló lapnak, hogy akit a szombati bajnokin látott, nem az a játékos volt, mint akit korábban a videofelvételeken látott. A megvásárlásáról emiatt nem feltétlenül mondtak le.